Belföld

Belebetegedett fia elvesztésébe és az évek óta húzódó eljárásba az Üllői úti tragédiában elhunyt rendőr apja

Szerdán a műszaki szakértő újbóli meghallgatásával folytatódott a kispesti bíróságon annak a férfinak a pere, aki 2015 februárjában két rendőrnek, Demecs Gergelynek és Windt Bálintnak a halálát okozta jogosítvány nélkül, részegen vezetve.

K. Gergely az Üllői út és a Mikszáth Kálmán utca kereszteződéséhez érve akart balra kanyarodni. Szemből érkezett a kereszteződésbe a megkülönböztető jelzést még nem használó, de látható rendőrautó 136-139 kilométeres óránkénti sebességgel.

A részeg fiatalember azonban ennek ellenére is levágta a kanyar ívét és megkezdte a szabálytalan balra kanyarodást. Ütközött a rendőrautóval, amely kisodródott, majd hatalmas sebességgel nekicsapódott egy taxinak.

A férfi segítségnyújtás és a mentők értesítése nélkül lelépett a helyszínről, majd pár utcával arrébb leparkolt a kocsival. Kicsivel később azonban visszasomfordált a környékre, hogy meglesse a helyszínelést, a rendőrök ekkor kapták el.

K. Gergely akkor azt hazudta, hogy az egyik barátja hagyta ott a kocsit, ő pedig csak a lakáskulcsot akarta kivenni belőle, mert benne felejtette korábban. Az igazoltatás során azonban kiderült, hogy ez nem igaz, egy szemtanú ugyanis rögtön felismerte és egyből azonosította a férfit.

A szakértői vélemény szerint K. Gergely véralkoholszintje 2,30 és 2,42 ezrelék között volt, azaz annyira részeg volt, hogy kis híján alkoholmérgezést kapott..

Az ügyész a júniusi perbeszédében elmondta, teljesen egyértelmű, hogy a rendőrautónak volt elsőbbsége, akkor is, ha nem volt még bekapcsolva a megkülönböztető jelzés a járőrkocsin. Kiemelte, hogy K. Gergelynek nem volt jogosítványa, mert korábban bevonták tőle ugyancsak ittas vezetés miatt.

Az ügyész középmértéknek megfelelő büntetést, azaz hat és fél év börtönt kért K. Gergelyre halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt.

K. Gergely védője szerint azonban a rendőröknek is észlelniük kellett volna, hogy a védence a felezővonalnál bekanyarodik. És az is bizonyítható, hogy a rendőrök nem tettek elkerülő manővert és gyorsítottak az ütközés előtt. Álláspontja szerint az sem bizonyított, hogy védence másképp közlekedett volna az általa jól ismert útszakaszon, ha józan.

K. Gergely az ittas vezetést és a segítségnyújtás elmulasztását elismerte, a baleset miatt azonban az egész eddigi eljárás során nem érezte felelősnek magát. Olyannyira nem, hogy azt mondta, ha nem iszik alkoholt, akkor is ugyanígy kanyarodott volna. 

Hegedűs Emőke bírónő az előző tárgyaláson újra nyitotta a bizonyítási eljárást, és ismét beidézte a műszaki szakértőt. Miközben mai tárgyaláson alaposan kifaggatta ismét, pontosította a jegyzőkönyvben azokat a dolgokat is, amik másképp szerepeltek benne. Az elhunyt rendőrök hozzátartozói csalódottan vették tudomásul, hogy ezúttal sem született döntés az ügyben.

Ugyanazokat mondta el a szakértő, mint eddig. Néhány dolgot pontosítottak, de semmi olyan nem derült ki a mai tárgyaláson, amit nem lehetett tudni már eddig is. Remélem, hogy nem húzzák tovább és a november 20-i következő tárgyaláson már ítélet is születik

– mondta Demecs László, a balesetben elhunyt egyik rendőr édesapja, hozzátéve, rettenetesen megviseli lelkileg és egészségileg is az, hogy ennyire elhúzódik az ügy: 2016 óta szívelégtelenséggel és magas vérnyomással küzd, valamint megvakult az egyik szemére.

Fotó: a szerző felvétele

Ajánlott videó

Olvasói sztorik