Belföld

A leköszönő jegyző segített Pikónak: nem lesz már idén kilakoltatás a VIII. kerületben

Pikó András első VIII. kerületi polgármesteri utasításával leállított minden kilakoltatást. Pikó, aki a Fővárosi Választási Bizottság előtt azóta elutasított, újraszámolási kérelmek miatt csak hétfőn léphetett hivatalba, Facebook-oldalán bejelentette, hogy a novemberben amúgy is esedékes kilakoltatási moratóriumig minden, folyamatban lévő végrehajtást leállíttat.

Ez a kép mindent leír a helyzetemről – ott alul még kellene pár név… Mai első utasításom a novemberi kilakoltatási…

Közzétette: Pikó András polgármester – 2019. október 25., péntek

A lépésről először beszámoló Mérce most azzal frissítette a történetet, hogy a kerület leköszönő jegyzője is konstruktív volt, tehát leállhatnak a józsefvárosi elhelyezés nélküli kilakoltatások a polgármester óhaja szerint.

Erre azért volt szükség, mert az intézkedés életbe lépéséhez bizottsági döntés is szükséges, a köztestület – amelyben immár ellenzéki többség is van – azonban leghamarabb csupán november 7-én tudna megalakulni, és bizottsági tagokat választatni, így ez az a dátum, amelytől fogva mindezt meg lehetne tenni.

A jegyző ígéretéhez mérten dolgozott a megoldáson, és utasítást adott ki a kilakoltatások leállítására, amit a polgármesternek már csak alá kell írnia hétfőn.

Ma reggeli levelek között ott volt a jegyzőé: megoldották a jogi problémát, hétfőn reggel már csak alá kell írnom az…

Közzétette: Pikó András polgármester – 2019. október 25., péntek

Kiemelt kép: Martin Ostphoto / Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik