Belföld

A szegedi Fidelitasnak 70 ezer helyreigazító szórólapot kell kiosztani

A szegedi Fidelitasnak fejenként egymillió forint sérelemdíjat kell fizetnie Botka László polgármester három munkatársának: Kalmár Gábor kabinetvezetőnek, Mózes Ervin volt címzetes főjegyzőnek és Solymos László volt alpolgármesternek, írja a szeged.hu.

Ezen kívül 70 ezer példányban szórólapot kell eljuttatniuk a szegedi háztartásokba arról, hogy hazudtak.Az ügy előzménye, hogy tavaly októberben és novemberben a Fidelitas arról tartott sajtótájékoztatót Szegeden, hogy Gyulán első fokon nem jogerősen elítélték Botka munkatársait.

Ekkor jelentek meg a városban a „Bemutatkozik Botka László börtönválogatottja” kampány elemei, a városvezető három munkatársa ekkor perelte be a Fidelitast.

A Szegedi Törvényszék első fokon elutasította a keretet, hiába a parkolóbérletek ügyében elsőfokú, nem jogerős ítélet, amiben a büntetést a bíróság felfüggesztette. A Szegedi Törvényszék úgy vélte, a véleménynyilvánítási szabadság erősebb, mint a jó hírnév védelme.

Az ítéletet fellebbezés követte, az ítélőtábla pedig megváltoztatta döntését, az új ítélet pedig már jogerős. Megállapították, hogy jogsértés történt, így kötelezték a Fidelitast arra, hogy az egymilliós sérelemdíj kifizetésén felül 70 ezer példányban szórólapot juttassanak el a szegedi háztartásokba, amelyen a Szegedi Ítélőtábla által meghatározott pontos tartalommal kell tájékoztatniuk a városlakókat, hogy megsértették Kalmár Gábor, Mózes Ervin és Solymos László jó hírnevét.

(via Mérce, kiemelt képünkön a szegedi Fidelitas tagjai láthatóak Varga Judit igazságügyi miniszterrel. Fotó: Facebook/Fidelitas Szeged)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik