Belföld

Pintér megsértődött, mert megkérdezték, jár-e orgiákra

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) megkérdezte írásban a minisztereket, hogy repültek-e együtt Borkai Zsolttal, és illetve, hogy

elfogadhatónak tartja-e egy várost vezető politikustól, hogy olyan botrányos összejöveteleken vegyen részt, ami a sajtóban is megjelent?

A 444 megjegyezte, hogy sablonválasz érkezett a kérdésre, mégpedig ez:

a kormány politikusai már több alkalommal elmondták a véleményüket Borkai Zsolt ügyével kapcsolatban. Szeretném arra is felhívni a figyelmét, hogy Borkai Zsolt kilépett a Fideszből. Október 9-én szövegezett beadványát egy kérdésnek álcázott kampányakciónak tekintjük. Engedje meg, hogy ezt kiegészítsem azzal, hogy morális alapú számonkérést nehezen fogadunk el egy olyan politikustól, aki több millió magyar embert sértett meg azzal, hogy patkánynak nevezte őket.

Pintér Sándor belügyminiszter volt az egyedüli, aki megtoldotta valamivel a központból diktált választ:

a botrányos orgiákon való részvételről szóló kérdése sértő és minden ilyen feltételezést és kérdésfeltételt visszautasítok. Valamennyi feltett kérdésére a válaszom: NEM.

Kiemelt kép: MTI / Soós Lajos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik