Belföld

Kunhalmi: Október 13-án sikerült megakadályozni, hogy nyílt diktatúrává váljon Orbán rendszere

Az 1956-os forradalom fontos üzenete, hogy egy nemzet sem tud elnyomásban élni, és a demokrácia, a sajtószabadság, egy nemzet méltósága, erkölcsi tartása soha nem magától értetődő, azért újra meg újra meg kell harcolni – közölte az MSZP választmányának elnöke szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint a köztársaság kikiáltásának 30. évfordulóján Budapesten.

Kunhalmi Ágnes a közelmúltban a Jászai Mari térre áthelyezett Nagy Imre-szobornál újságíróknak azt mondta, ahogy 1956 visszahozta az embereket a közéletbe, úgy október 13-án is tömegek mozdultak meg az elnyomó, orbáni önkényuralmi rendszerrel szemben.

Úgy fogalmazott, október 13-án sikerült megakadályozni azt, hogy nyílt diktatúrává váljon Orbán rendszere, és ez a nap megmutatta azt is, hogyan érjék el a negyedik köztársaság megalapítását.

Az ellenzéki politikus azt mondta, ez nehéz feladat lesz, és csak a demokraták képesek végrehajtani, mert a Fidesz mostanra minden erkölcsi alapját elvesztette az új köztársaság felépítéséhez.

Közölte, politikai irányzattól függően ma is jelentősen eltér 1956 értékelése.

Az MSZP megalakulása óta azt vallja, demokratikus forradalom volt 1956, vezetői pedig Nagy Imre mártír miniszterelnök és társai voltak

– jelentette ki.

Hozzátette, visszautasítják a Fidesz újabb és újabb kísérletét a 20. századi történelem átírására, meghamisítására és azon belül 1956 kisajátítására.

(MTI, kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.