Belföld

Váratlan értelmezés született a Fidesz portáján: „2010 óta ez volt a legjobb eredmény”

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, valamint a fideszes médiaholding, a KESMA vezetője a Kossuth Rádiónak nyilatkozva az elmúlt időszak legjobb eredményének nevezte a Fidesz-KDNP október 13-ai teljesítményét.

A távirati iroda azt írja a Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elhangzottakról:  Szánthó Miklós arról beszélt, hogy az önkormányzati választás eredménye és a jobboldali szavazóbázis érzete, hangulata között óriási szakadék van. A Fidesz-KDNP önmagához, korábbi eredményeihez

képest nagyon jól teljesített október 13-án, ugyanakkor a „túlzott várakozásokhoz képest” alulteljesítettek

– tette hozzá. 2010 óta a Fidesz-KDNP-nek az idei októberi választás volt a legjobb belföldi teljesítménye, ha a megyei listás szavazatokat, a megyei jogú városok és a főváros egyéni választókerületi szavazatait összesítjük, így ugyanis 52,29 százalékot értek el – emelte ki.

Hozzátette: arra szavaztak a magyar polgárok, hogy a kormányzat folytassa a munkáját – mondta, megjegyezve: egy önkormányzati választás persze nem a kormányról szól jogi értelemben, bár megerősítheti azt, ahogyan most is történt.

Budapestről szólva elmondta:

a főváros balliberális város, és azzal, hogy Karácsony Gergely ellenzéki jelölt lett a főpolgármester, visszaállt a főváros a normál politikai üzemmódjába, egy balliberális orientációval. Budapest nem az ország, vidéken a kormánypártok taroltak.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik