Belföld

Megismételhetik a polgármester-választást Jászberényben

Ha jogerőre emelkedik a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Választási bizottság határozata, november 10-én megismételhetik a polgármesterválasztást Jászberényben – írja az azonnali.hu. A bizottság ugyanis igazat adott a Fidesz-KDNP színeiben induló Szabó Tamásnak, aki fellebbezett, miután mindössze tizennégy szavazattal győzte le őt múlt vasárnap a Közösen Jászberényért Egyesület polgármesterjelöltje, Budai Lóránt. Az erről szóló határozatot a térség kormánypárti országgyűlési képviselője, Pócs János töltötte fel közösségi oldalára. Ebben az áll:

a területi választási bizottság megváltoztatja a Jászberényi Helyi Választási Bizottság döntését, amely kimondta, hogy Budai nyerte a szavazást, és megsemmisíti a polgármester-választás eredményét.A megismételt szavazást a területi választási iroda november 10-re tűzte ki, a pénteken kelt határozat ellen ugyanakkor még lehet bírósági felülvizsgálati kérelemmel élni a Szegedi Ítélőtáblán október 21-én délután négy óráig.

A városban igen kiélezett volt a verseny: négyen is elindultak a polgármesterségét. Az ellenzéknek itt is sikerült együttműködnie, így a helyi Jobbik elnök, Budai Lóránt mögé sorakozott fel a DK, az MSZP és a Momentum is. Ugyanakkor a pártlogós indulás helyett – például Egerhez hasonlóan – itt is inkább egy közös egyesületet hozott lére az ellenzék, hogy ennek színeiben induljanak. Végül Budai Lóránt 3909, Szabó Tamás 3895, a független Magyar Levente 931, míg a mi hazánkos Dobrosi Péter 434 darab szavazatot kapott.

A területi választási bizottság szerint egyébként azért kell megismételni a választást, mert a szavazás alatti egyes események „olyan mértékben tették aggályossá a választási eredményt”, amelyet csak egy új szavazással lehet orvosolni. Például a bizottság szerint idegenek mentek a szavazókörökbe, „a szavazatszámláló bizottsági tagok kontrollálatlanul mozogtak”, illetve szavazási szándékot torzító pénzfelajánlás is történt.

A kormánypárti Szabó Tamás 2010 óta áll Jászberény élén, a neve akkor vált országosan is ismertté, mikor az azóta már bezárt Népszabadság 2015-ben megírta: a polgármester öt évre bérlője lett egy olyan, városi tulajdonban lévő lakásnak, amelyre saját maga írt ki pályázatot. A helyzetet fokozta, hogy a kiírásra a városvezetőn kívül egy háromgyerekes, egészségügyben dolgozó édesanya is jelentkezett, aki így nem jutott lakáshoz.

Kiemelt kép: Szabó Tamás polgármester átvágja a nemzetiszínû szalagot a Jászság Népi Együttes új székházának avatóünnepségén Jászberényben 2013. augusztus 2-án. (MTI / Bugány János)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.