Belföld

Felesége intim képeit mutogatta cellatársának egy kaposvári rab, majd amikor az tetszését fejezte ki, megverte

A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a 22 éves balatonszabadi férfival szemben, aki zárkatársát bántalmazta a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben — számolt be az ügyészség pénteki közleményében.

A jogerős szabadságvesztés büntetését töltő vádlott 2019 márciusában egy zárkában volt elhelyezve a sértettel, akivel közösen nézegették a vádlott feleségéről készült intim fotókat. A sértettet ekkor viccelődve a felesége lakcíméről érdeklődött a vádlottnál, amitől a vádlott indulatba jött és verekedésre hívta ki a sértettet.

A vádlott azonban még azt sem várta meg, hogy felálljon az ágyon ülő sértett, hanem egyből állon, majd két alkalommal orron ütötte.

A sértettet a rövid időn belül a helyszínre érkező büntetés-végrehajtási őrök és az egészségügyi személyzet ellátta, majd kórházba szállította. A sértettnek a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló – többek között orrcsonttöréssel járó – sérülései keletkeztek.

Az ügyészség a visszaeső és jelenleg is fogvatartott vádlottal szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság a vádlott előkészítő ülésen történő beismerése esetén a szabadságvesztés tartamát 1 év 10 hónapban állapítsa meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik