Belföld

Leszúrta volt élettársát, majd kihívta a rendőröket egy újszászi férfi

Életveszélyt okozó testi sértés miatt 2 év 6 hónap börtönre ítélte a Szolnoki Törvényszék azt a középkorú férfit, aki tavaly szeptemberben egy 24 centiméteres konyhakéssel mellkason szúrta a volt élettárását Újszászon.

A férfi és a nő évekig egy párt alkotott, és a férfi házában éltek. Néhány hónappal a történteket megelőzően azonban a viszonyuk megromlott, és szakítottak egymással, de az asszony annak ellenére sem volt hajlandó elköltözni a házból, holott a férfi többször is megkérte rá.

Ahogy korábban már többször, úgy az ominózus nap is összevesztek ezért. A férfi annyira dühös lett, hogy mellkason szúrta volt párját, majd látva, hogy mit tett, eldobta a kést, és azonnal értesítette a rendőrséget és a mentőszolgálatot.

Az asszonynak szerencséje volt. A szúrás nem ért létfontosságú szervet, így a sérülései négy héten belül gyógyultak. Ez azonban csupán a véletlenen múlt. Ha ugyanis kicsit balra éri a döfés, nagy eséllyel belehalt volna a sérülésbe.

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet. A férfi és védője azonban elsődlegesen felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik