Belföld

Kirúgták a sofőrt, aki részegen vezetett BKK-buszt

Azonnali hatállyal elbocsátotta a járatot a BKK szolgáltatójaként üzemeltető VT-Arriva azt a sofőrt, aki részegen vezette az 150-es buszt. Egy idős asszony megsérült, miután a sofőr minden ok nélkül vészfékezett az egyik megállóban, A 60 év körüli nő elvesztette az egyensúlyát, elesett, majd beverte a fejét, ezért mentőt kellett hívni hozzá, később kórházba szállították. Az esetről a Ripost számolt be, a busztársaságot pedig az Index kereste meg.

A VT-Arriva a portál kérdésére azt közölte, hogy minden reggel és este szondáztatják a telephelyeken a járművezetőket, délutános műszakváltáskor pedig szúrópróbaszerűen a vonalakon tartanak ellenőrzéseket.

Az esettel kapcsolatban belső vizsgálatot folytattunk le, amelynek eredményeként a szükséges munkáltatói lépéseket megtettük, az érintett kollégát azonnali hatállyal elbocsátottuk

– írta a cég, arra azonban nem válaszoltak, hogy a sofőrrel voltak-e korábban hasonló problémák. Az ügyben a BRFK nyomoz.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.