Belföld

Felmentette a bíróság a hajléktalansága miatt elítélt férfit

Megismételt eljárásban a felmentette a Pesti Központi Kerületi Bíróság az Utcajogász Egyesület ügyfelét, mert nem találta bizonyítottnak, hogy életvitelszerűen közterületen akar tartózkodni – írja az Index. 

A bíróság október 15-én tárgyalta újra Cs. Béla ügyét, akit júliusban figyelmeztetésben részesített, mert felelősnek találta életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megszegésében. A Cs. Béla védelmét ellátó Utcajogász Egyesület fellebbezett a döntés ellen és a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszékúj eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot, kimondva:

az elsőfokú bíróság gyakorlatilag csak a rendőrség által előadottakra alapozta az ügydöntő végzést, nem foglalkozott sem Cs. Béla védekezésével sem a védelem érveivel.

Az Utcajogász Egyesület szerint a döntés azért is fontos, mert rávilágít arra, hogy az alkotmánybíróság álláspontjával ellentétben a kriminalizáció célzottan a hajléktalan emberekre irányul.

Cs. Béla úgy nyilatkozott, hogy nem akar azt utcán élni, ha van pénze, akkor albérletben vagy munkásszállón szokott lakni. A szabálysértési tényállás megvalósításához pedig az kell, hogy az érintett ne akarjon máshol élni, mint az utcán. Ezt az álláspontot fogadta el a bíróság az új eljárásban amikor kimondta, hogy a szabálysértést akkor lehet elkövetni, ha az érintett nem akar lakó-, vagy tartózkodási helyre visszatérni, és ebben a vonatkozásban nem csak a hajléktalan szálló tekinthető annak.

kiemelt kép: Marjai János 24.hu 

Címkék: hajléktalanság

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.