Halottnak nyilvánították, nem tud hazatérni a Floridában letelepedett férfi

Szokatlan megkeresés érkezett nemrég a Pest Megyei Főügyészségre. Egy idős, beteg férfi ügyében fordultak a magyar hatóságokhoz az Amerikai Egyesült Államokból, Miamiból, hogy holtnak van nyilvánítva a náluk letelepedett magyar  férfi.

Az egészre úgy derült fény, hogy a férfi útlevelet akart igényelni, ekkor szembesült azzal, hogy nem kaphat, mert Magyarországon holtnak nyilvánították.

A férfit 1987-ben a Ceglédi Városi Bíróság nyilvánította holttá. A bíróság akkor azért döntött így, mert akkoriban a férfiról csak annyit tudtak, hogy korábban külföldre távozott, de azután sem hollétéről, sem életben létéről semmilyen információ nem állt rendelkezésre. A férfi azonban nem halt meg, az Egyesült Államokban, Floridában telepedett le.

A magyar állampolgár férfi súlyos beteg lett, és még egyszer haza akar térni Magyarországra, azonban Amerikában az útlevél kérelmét elutasították, mivel elhunyt személyként van nyilvántartva. A férfi a konzulátuson keresztül a Pest Megyei Főügyészségtől kért segítséget. Az ügyészség a férfi érdekében rögtön fellépett, és a rendkívüli körülményekre tekintettel soron kívül kezdeményezte a Ceglédi Járásbíróságnál a holtnak nyilvánításról szóló bírói döntés hatálytalanítását.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.