Belföld

Vezetés közben kapott agyvérzést egy kamionos az M1-esen

Több autós is a rendőrség segítségét kérte egy balesetveszélyesen közlekedő kamion miatt kedden az M1-es autópályán, a sofőr feltehetően agyvérzést kapott vezetés közben – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Azt írták: több bejelentés érkezett kedd reggel a megyei főkapitányság ügyeletére arról, hogy a sztráda Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 148-as és a 152-es kilométer között egy kamion balesetveszélyesen közlekedik. A hívók elmondták, hogy a belső sávban haladó teherautó többször nekiment a szalagkorlátnak, megelőzni nem lehet, és szabálytalanul váltogatja a sávokat. A bejelentők azt feltételezték, hogy a sofőr álmos, fáradt lehet és intézkedést kértek – tette hozzá a rendőrség.

Kis idő múlva a rendőrök a kamion mögött haladva fény- és hangjelzésekkel próbálták megállásra bírni a sofőrt, aki erre nem reagált, továbbra is balesetveszélyesen többször sávot váltott és folyamatosan haladt az országhatár felé. A közlemény szerint a kamiont végül a hegyeshalmi határátkelőhelytől 15-20 méterre sikerült megállítani. A járőrök igazoltatni akarták a gépjármű vezetőjét, de a férfi szemmel láthatóan rosszul volt, mozgáskoordinációs problémái voltak és nem tudott rendesen kommunikálni.

A mentők megállapítottak, hogy az 50 éves férfinak feltehetően agyvérzése van, ezért a győri kórházba vitték. Az eset során senki sem sérült meg, de az adatok szerint az autópálya szalagkorlátja több helyen megrongálódott.

kiemelt kép: mti

Ajánlott videó

Olvasói sztorik