Belföld

Radikális állatvédő szervezet lett az ellenzék és Fidesz közös halmaza

Ritkán esett meg a szélsőségesen kettészakadt és eldurvult önkormányzati választási kampányban, hogy a kormányoldal és az ellenzék valamiben egyet tudott volna érteni a nyilvánosság előtt.

Óbudán azonban megtörtént a csoda: a két oldal egymástól függetlenül, de nagy egyetértésben vette be saját kampányába ugyanazt a civilszervezetet.

Kiss László, a közös ellenzéki polgármesterjelölt a „Tiéd a város” című kiadványában írt arról, hogy önkéntesként segíti az állat- és természetvédelemmel foglalkozó Macskaárvaház Alapítvány munkáját, de Bús Balázs, a III. kerület jelenlegi fideszes polgármestere is példaként állította a választók elé az óbudai székhelyű szervezetet a „Civilek Óbudáért” című kampányfüzetében. Az újrainduló Bús a „közösségi tervezés Óbudán” című választási koncepcióját népszerűsítette több civilszervezet vezetőjével, köztük a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnökével, Bóday Pállal.

Bóday a 24.hu-nak azt mondta: a politika kedvéért a Macskaárvaház nem enged a kompromisszummentes állatvédelmi álláspontjából, ezért büszke rá, hogy az ellenzéki jelöltet és a kerület jelenlegi vezetőjét is jó kapcsolat fűzi a szervezethez.

Bóday szerint a politikusoknak is meg kell érteni, hogy olyan országban, amely a „keresztény szabadság” elvei szerint akar működni, nem lehet gyűlöletet szítani a vegán és a növényi alapú táplálkozás követői, népszerűsítői ellen.

Miközben egyes vezető politikusok a húsfogyasztást propagálják, egyértelmű, hogy a hústermelés radikális csökkentése nélkül nem csak állatvédelemről, de környezet-, természet- és klímavédelemről sem lehet beszélni.

Bóday meggyőződése szerint nem lehet a „ne ölj!” parancsolatot figyelmen kívül hagyni és a vágóhidak, állatkínzók és a hobbivadászok paradicsomává tenni az országot.

A Macskaárvaház vezetője szerint amíg a magyar állam és intézményei nem tesznek meg minden tőlük telhetőt az állatkínzók ellen a törvényhozásban, igazgatásban, bűnüldözésben, addig a bűnpártolás állapotában van a közhatalom. A civil szervezet korábban azt javasolta, hogy az állatkínzás váljék azon erőszakos bűncselekmények részévé, amelyre vonatkozik az úgynevezett „három csapás” elve, és más erőszakos bűncselekményekhez hasonlóan az elkövetőkre akár életfogytiglani börtönt is kiszabhassanak a bíróságok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik