Belföld

Folytatódott az öt halálos áldozattal járó mezőkeresztesi busztragédia pere

Kedden a vezetéstechnikai szakértőnek, a közútkezelő munkatársának, a busz másik sofőrjének, valamint a szervező cég ügyvezetőjének és a balesetet előidéző nő egyik hozzátartozójának a meghallgatásával folytatódott a Mezőkövesdi Járásbíróságon a 2016 decemberében történt mezőkeresztesi busztragédia pere. A felborult busz utasai közül öten meghaltak, nyolcan maradandó sérüléseket szenvedtek.

Az emeletes autóbusz az M3-as autópályán, Mezőkeresztes közigazgatási területén óránkénti 100 kilométeres sebességgel haladt. A járműben 80-an ültek, közülük csak öten kapcsolták be a kétpontos derékbiztonsági övet.

A nő óránkénti 120-130 kilométeres sebességgel érkezett kocsijával az autóbusz mögül a belső sávban, majd elhaladt a busz mellett. Mivel a jármű sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, az autó a jéghártyás úttesten megcsúszott és a busz előtt a külső sávba átsodródva a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött. Ezt követően megpördült, és nekiütközött a külső sávban haladó autóbusz jobb első részének.

Az ütközést követően a buszsofőr előbb balra kormányzott, így a jármű áttért a belső sávba és nekiütközött a bal oldali szalagkorlátnak, majd jobbra húzta a kormányt, ettől az autóbusz megbillent, a bal oldalára borult és mintegy 21 métert csúszva megállt. Az autóbuszba további tíz autó csapódott, illetve ezek egymással többszörösen összeütköztek.

A baleset következtében az autóbuszban utazók közül hárman a helyszínen, ketten a kórházba szállítás után meghaltak. Nyolcan maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket, míg nyolcan súlyos sérüléseket szenvedtek, huszonegyen könnyebben sérültek meg.

A következő tárgyalás november 5-én lesz, az autóbusz utasait és a balesetben résztvevő további járművek sofőrjeit és utasait fogják kihallgatni majd.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.