Belföld

Kaszinóban fogták el az óbudai dílert, csaknem tízmillió forintot találtak a cinkosainál

Kilencmillió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök, miután elfogtak két drogárust és az őket ellátó terjesztőt Budapesten.

A közlemény szerint a rendőrök információhoz jutottak arról, hogy két férfi kábítószert árul a főváros II. kerületében, a drogot pedig egy középkorú férfitól szerzik be. Az egyenruhások azonosították és múlt hét pénteken elfogták egy 45 éves budapesti férfit és társát, egy 43 éves törökbálinti férfit.

Házkutatást tartottak náluk, ennek során mintegy 400 gramm kokaint, 300 gramm zöld színű kábítószergyanús növényi maradványt, a kábítószer porciózásához szükséges eszközöket, csaknem 10 millió forintot, 100 eurót, 6100 amerikai dollárt, autókat és ékszereket foglaltak le.

A nyomozás során a rendőrök azonosítottak egy harmadik dílert is. A 46 éves férfi több budai kerületben is árult kábítószert, amit a 45 éves budapesti férfitól szerzett be. Egy óbudai kaszinóban fogták el, ruhájában és lakásán is kokaint találtak.

A három férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi kapitányságának nyomozói kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket és indítványozták a letartóztatásukat. A bíróság hétfőn elrendelte a kényszerintézkedést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik