Belföld

A vörösiszap után a szennyvíziszapból is kap Kolontár

Megélénkült a Szlovéniából érkező közúti teherforgalom Kolontáron a felszámolás alatt álló MAL Magyar Alumínium Zrt. zagytározói körül. Szlovén rendszámú kamionok hordják folyamatosan a vörösiszap tárolására kiépített területre a külföldi eredetű szállítmányokat. A járművek egy „A” betűs jelzőtáblával közlekednek, ami a nemzetközi gyakorlat szerint azt jelzi, hogy a rakomány hulladék.

Az egykori vörösiszap-katasztrófa térségében zajló kamionforgalomra Korózs Lajos, az MSZP képviselője hívta fel a figyelmet. Korózs helyszíni videója szerint a beérkező járművek nyomán jól érzékelhető fekáliaszag terjeng a környéken, ezért szerinte biztosra vehető, hogy szennyvíziszapról van szó.

A képviselő kedden írásbeli választ igénylő kérdéssel fordult Gulyás Gergelyhez, aki korábban a külföldi szennyvíziszapimport leállítását ígérte. Korózs a Miniszterelnökség vezetőjétől vár választ arra, hogy pontosan milyen szállítmányok érkeznek naponta Kolontárra, valamint arra, hogy milyen engedélyeket adtak ki a magyar hatóságok.

A 24.hu júniusban írta meg, hogy a lakosság tudta nélkül Székesfehérvárra hordták a Horvátországban termelődő éves szennyvíziszap-mennyiség felét. Horvátországból tavaly több mint 41 ezer tonna iszap érkezett Magyarországra. A Pest Megyei Kormányhivataltól származó adatok szerint a horvát állami tulajdonban lévő Girk Kalun 34 ezer, a Kemis Termoclean pedig 7 ezer tonna szennyvíziszapot hozott át a határon.

A székesfehérvári szállítmányok miatt kialakult botrány idején Gulyás Gergely jelentette be, hogy

a szennyvíziszap külföldről történő behozatalát a magyar hatóságok a jövőben nem fogják engedélyezni. A magyar kormány a környezetvédelem oldalán áll, és más szennyeséből sem kér, ezért nincs szükség külföldről szennyvíziszap behozatalára.

Korózs saját forrásaira hivatkozva azt feltételezi, hogy Szlovéniából még nagyobb arányban szállítják Magyarországra az ott keletkező hulladékanyagot, mint Horvátországból. Ráadásul az ellenzéki képviselő szerint a szállítás a miniszteri ígéret ellenére zavartalan.

Kolontár volt az egyik érintett település a 2010-es vörösiszap-katasztrófában, amikor több mint egymillió köbméternyi maróhatású zagy ömlött ki a MAL Zrt. egyik tározójából. Az ipari baleset amellett, hogy nagyon súlyos környezeti károkat okozott, tíz ember életét követelte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik