Belföld

Lemondott a Pest megyei gyermekvédelmi központ igazgatója, miután egy gyereket pár óra alatt elszakítottak nevelőszüleitől

Lemondott a Pest Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) igazgatója – tudta meg az Index. A portál szerint Perei Lilla távozás összefüggésben lehet azzal, hogy a TEGYESZ  döntése nyomán egy délelőtt leforgása alatt elszakítottak egy másfél éves kislányt a nevelőszüleitől, és örökbe adták őt. A nevelőszülők azóta sem tudják, hol van a kislány.

Az Index számolt be arról, hogy a kislányt több mint egy éve nevelték a nevelőszülők, akikkel jól érezte magát, megszerette őket. A család idén szeptemberben kapott egy értesítést arról, hogy meglátogatja őket a kislány gyermekvédelmi gyámja, egy örökbefogadási tanácsadó és a kislányt örökbefogadni akaró szülők. A látogatás végén viszont néhány órás ismerkedés után a síró másfél éves kislányt beültették egy autóba és elvitték magukkal. Olyan gyorsan történt minden, hogy a nevelőszülők az örökbefogadó családnak még a gyerek gyógyszereit sem tudták odaadni.

Az ügyben ügyészi törvényességi ellenőrzést folytat a Pest Megyei Főügyészség, amely az iratokat maga továbbította a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupció és Gazdasági Bűnözés elleni osztályára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik