Belföld

A magyarok szeretik az EU-t és szívesen szavaztak az EP-választáson

Jól láthatóan szívesebben mentek szavazni az idei európai parlamenti választáson, mint korábban: a voksoláson a választásra jogosultak 50,6 százaléka vett részt, ami 1994 óta a legmagasabb arány – derült ki az Európai Parlament (EP) kedden közreadott felméréséből.

Az emelkedés Lengyelországban, Romániában, Spanyolországban, Ausztriában, Magyarországon (a 2014-es 28,97 százalékról 43,58 százalékra), Szlovákiában és Csehországban különösen jelentős volt.

A részvétel nyolc tagállamban esett, bár csak kevesebb mint három százalékponttal. Az adatokhoz érdemes figyelembe venni, hogy a választási részvétel öt országban (Belgiumban, Bulgáriában, Luxemburgban, Cipruson és Görögországban) kötelező.

A részvétel növekedésében a brexit is szerepet játszott: a válaszadók 22 százalékát ösztönözte a részvételre legalább egy bizonyos mértékben. A felmérés eredménye szerint a voksolók saját állampolgári felelősségérzetük miatt mentek el szavazni, valamint mert úgy vélik, hogy a részvétellel változást indíthatnak el.

Magyarországon az állampolgári kötelesség érzése (41 százalék) mellett a hozzájuk legközelebb állónak érzett párt melletti kiállás (25 százalék) ösztönözte leginkább választási részvételre a polgárokat. Az európai választók emellett az Európai Unió mellett (25 százalék; Magyarországon 22 százalék) is határozottan ki akartak állni. 

Uniós szinten leginkább a gazdaság és a növekedés (44 százalék; Magyarországon 41 százalék), az éghajlatváltozás (37 százalék; Magyarországon 29 százalék) és az emberi jogok és a demokrácia ügye (37 százalék; Magyarországon 39 százalék) határozta meg, hogy a választók kire szavaznak.

Fontos volt emellett még az Unió jövőbeli működéséről alkotott véleményük (36 százalék; Magyarországon 39 százalék) és a bevándorlás kérdése (34 százaléka; Magyarországon 37 százalék). 16 országban, köztük Magyarországon, a gazdaság foglalkoztatta leginkább a választókat, nyolc tagállamban pedig az éghajlatváltozás.

A magyarok 84 százaléka szerint az ország jól járt az uniós tagsággal. Az európai válaszadóknak a több mint kétharmada mondta ugyanezt, ami 1983 óta a legmagasabb érték.

Az európaiak többsége (56 százaléka) azzal is egyetért, hogy véleménye számít az Unióban: ez az érték hét százalékponttal magasabb, mint 2019 februárjában-márciusában, és egyben a legkedvezőbb eredmény 2002 óta. Magyarországon a válaszadók 55 százaléka véli úgy, hogy számít a véleménye az Unióban, ez kilenc százalékpontos emelkedés az előző adathoz képest.

Az európai válaszadók 44 százaléka látta vagy hallotta az Európai Parlament választásra buzdító üzeneteit. Ez az eredmény a választáson aztán ténylegesen résztvevők körében a legmagasabb (50 százalék), de a nem szavazók 39 százaléka is emlékszik a választásra ösztönző parlamenti üzenetekre. A felmérés fontos tanulsága, hogy a 2019-es európai választások magas részvételi arányának oka a hagyományosan nem, vagy nem mindig szavazó rétegek részvétele volt, hiszen a „mindig elmegyek szavazni” opciót beikszelők aránya 2014-hez képest hat százalékpontot esett.

A részvételi arány jelentős emelkedése a májusi európai választásokon azt mutatja, hogy a választók, különösen a fiatal generáció tagjai értékelik demokratikus jogaikat, és hisznek abban, hogy az Európai Unió erősebb, ha a problémáival együttes erővel néz szembe,

mondta David Sassoli, az új Parlament elnöke. Hozzátette: „Ezen a választáson fiatalabb, az Unió iránt elkötelezettebb, és a közéletben aktívan részt vevő választói réteg ment ez szavazni. Ezzel pedig erősödött az Európai Parlament legitimációja, és nagyobb súlya lesz az új Európai Bizottságot jóváhagyó, majd öt éven át ellenőrző képviselőknek.”

Módszertan

Az Európai Parlament választásokat követő közvélemény-kutatása a 91.5 Eurobarométer felmérés keretében zajlott. Az Európai Parlament megrendelésére a Kantar 2019. június 7-26. között a 15 év feletti lakosság köréből vett 27.464 polgárral folytatott személyes interjút az Unió összes tagállamában. A válaszok közül a 18 év felettiek (kivéve Ausztriában és Máltán, ahol a 16 év felettiek, és Görögországban, ahol a 17 év felettiek) eredményeit vették figyelembe.

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik