Belföld

Letartóztatásban marad a terrorizmussal vádolt Haszan F.

Letartóztatásban marad Haszan F. (F. Hassan), aki a vádirat szerint a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet tagjaként több embert megölt 2015 májusában Homsban.

A Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a Fővárosi Nyomozó Ügyészség szeptember 3-án emelt vádat Haszan F. 27 éves szír állampolgár ellen emberölés bűntettével bűnszervezetben megvalósított terrorcselekmény bűntette és emberiesség elleni bűntett miatt.

A nyomozó ügyészség a vádiratában indítványozta, hogy a bíróság tartsa fenn a vádlott letartóztatását az elsőfokú ügydöntő határozat kihirdetéséig. A Fővárosi Törvényszék figyelemmel a szökés-elrejtőzés veszélyére, az indítvánnyal egyezően határozott a letartóztatás fenntartásáról .

Szeptember 3-án Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményében azt írta, hogy a márciusban kitoloncolás közben Magyarországon elfogott 27 éves szír férfi az Iszlám Állam egy kisebb fegyveres csoportjának parancsnoka volt. Feladatai közé többek között a Szíriai Arab Köztársaság területén az alkotmányos, társadalmi és gazdasági rend megváltoztatása, az elfoglalt területeken az Iszlám Állam hatalmának kiépítése és fenntartása, a szervezet uralta területek lakosságának kivégzésekkel, kínzásokkal való megfélemlítése és a szervezethez nem csatlakozó emberek megbüntetése, megsemmisítése volt.

2015 májusában a szíriai Homs tartomány egyik városát, al Shoknit kellett elfoglalnia. A városban legkevesebb 25 embert, köztük nőket és gyermekeket öltek meg. Haszan F. legalább két ember kivégzésében személyesen is részt vett, egy embert pedig pisztollyal lőtt le – írta a főügyész.

Lefejezett egy imámot az Iszlám Állam Budapesten elfogott tagja
A szír állampolgárral szemben az ügyészség tényleges életfogytiglani szabadságvesztést indítványoz.

Kiemelt kép: Fővárosi Nyomozó Ügyészség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik