Belföld

54 gyereket vittek kórházba Debrecenben szalmonella-gyanúval

Az elmúlt három napban 54 gyereket láttak el a Debreceni Egyetem (DE) szakorvosai feltételezett szalmonellózis gyanújával - közölte az egyetem klinikai központjának elnöke szombaton az MTI-vel.

Berényi Ervin közleménye szerint 44 gyermek a klinikai központ gyermekklinikájára, 10 pedig a Kenézy Gyula egyetemi kórház infektológiájára került.

Az elmúlt 24 órában mindenkinek stabilizálták az állapotát, senki sincs életveszélyben. Ketten már hazamehettek, a jövő héten pedig valószínűleg a többiek is hazatérhetnek

– jelezte a professzor.

Az egyetem korábbi közleménye szerint a gyerekek súlyosan kiszáradt, de nem életveszélyes állapotban hányással, hasmenéssel, magas lázzal kerültek kórházba. A tömeges megbetegedés okainak tisztázása folyamatban van.

Az egyetem közleménye nem említi, de korábbi sajtóértesülések szerint a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai lettek tömegesen rosszul.A hajdú-bihari kormányhivatal azonnal étel- és tisztasági-, illetve járványügyi diagnosztikai vizsgálatokat rendelt el az ügyben, a laboratóriumi vizsgálatok folyamatban vannak.

Azt még nem tudni, hogy a megbetegedést mi okozta, mindenesetre az iskola épületét fertőtlenítették. A tömeges megbetegedés miatt nem rendeltek ez iskolaszünetet, a konyha is működik – jelezte a sajtónak Bujdosó Tibor iskolaigazgató.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik