Belföld

Orbán: a titkosszolgálat munkája lényegében ugyanaz, mint a kormányé

Az Alkotmányvédelmi Hivatalban (AH) dolgozók munkájának értelme a magyar nemzet szolgálata – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, az intézmény új, XI. kerületi épületének átadási ünnepségén.

A kormányfő úgy fogalmazott:

amit önök tesznek, és ami ilyen különlegesen, titokzatosan hangzik, az nem különbözik lényegét tekintve attól a munkától, mint amit mi végzünk.

Az AH különlegessége nem a küldetésében rejlik, hanem az eszközeiben – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Kijelentette: Magyarország erősödik, és így az iránta táplált érdeklődés is nő. Az országnak egyre nagyobb a befolyása Közép-Európában, valamint az Európai Unióban, és ennek vannak következményei a rivális államokra nézve is. A fokozott érdeklődésről „tudnunk kell, ezt szabályoznunk kell, és ott, ahol kell, el kell hárítanunk” azt – tette hozzá a miniszterelnök.

Az új épület egyébként csaknem 30 milliárd forintba került. Erről szólva a miniszterelnök azt mondta, a magyar államnak rég nem volt annyi ereje, képessége – a kormányzatnak annyi elszántsága, a gazdaságnak pedig olyan jó teljesítménye ”, hogy ekkora összeget előteremtsen alkotmányvédelmi intézmények „összegyűjtésére” egy helyre. Most azonban ez megtörténhetett, és az új ingatlannak köszönhetően az AH már nem négy különböző helyszínen fog működni – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Kiss Zoltán, az AH főigazgatója emlékeztetett: a kormány 2016 májusában döntött arról, hogy egységes elhelyezést kell biztosítani az AH-nak, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központnak, valamint a Kormányzati Adatközpontnak.

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök (k), Pintér Sándor belügyminiszter (j) és Kiss Zoltán nb. vezérőrnagy, az AH főigazgatója (b) az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) új székházának átadásán Budapesten 2019. szeptember 19-én. (MTI/Máthé Zoltán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik