Belföld

Kedden érkezik az ősz

Hétfőn kezdetben sok napsütésre számíthatunk, majd délután észak-északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de átmeneti jelleggel egy-egy kisebb futó zápor legfeljebb nyugaton alakulhat ki. Északon, északkeleten és keleten megélénkül a nyugatias szél. Hajnalban 5-13 fokot mérhetünk, de a fagyzugos völgyekben ettől pár fokkal hidegebb is lehet, délután pedig 25-30 fokra számíthatunk – írja az Időkép. 

Kedden egy hidegfront hatására megnövekszik a felhőzet, helyenként kisebb eső, átmenetileg futó zápor, néhol esetleg egy-egy zivatar kialakulására is számítani kell. Az északnyugatira forduló szél többfeléfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb hőmérséklet 21 fok körül alakul majd, délen várható a melegebb idő.

Szerdán már naposabb idő valószínű, de kezdetben délnyugaton még felhősebb lehet az ég, és itt még kisebb eső is előfordulhat. Az északnyugati szelet élénk, erős lökések kísérhetik. A legmagasabb hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul.

Csütörtökön és pénteken is a naposabb délelőttöt gomolyfelhős délután követhet, de számottevő csapadék egyik napon sem valószínű. Mindkét nap többfelé élénk lehet az északnyugati szél. Hidegek lesznek a reggelek, a szélvédett völgyekben talajmenti fagy sem kizárt, délutánonként pedig 15-20 fokot mérhetünk.

kiemelt kép: MTVA bizományosi / Oláh Tibor

Címkék: időidőjárás

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.