Belföld

Kocsival nekimentek, megverték és pénzt követeltek az idős férfitől

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség önbíráskodás kísérlete és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy 38 éves és egy 30 éves tompai férfi ellen, akik pénzt követeltek és megöléssel fenyegettek egy idős férfit egy közlekedési baleset miatt.

A testvérek Tompán egy autóval közlekedtek, amikor nekiütköztek egy előttük elhaladó kocsinak. Az ütközés után kiszálltak az autóból és becsmérelni, illetve lökdösni kezdték a másik kocsiban ülő 70 éves férfit. A testvérpár szerint a balesetet az idős férfi okozta, ezért 300 ezer forintot követeltek tőle. Ezt követően azzal fenyegették, hogy ha nem fizet, ki fogják deríteni a lakcímét és elvágják a torkát, felgyújtják a házát.

Hogy nyomatékot adjanak a fenyegetésnek többször is megütötték az idős férfit, de ő ennek ellenére sem fizetett. Miután a közelben tartózkodó szemtanúk rászóltak a támadókra és rendőri segítséget kértek, a támadók  sietve elhagyták a helyszínt.

A járási ügyészség a minősített önbíráskodás kísérletén kívül könnyű testi sértéssel is vádolja a testvéreket. Az ügyész végrehajtandó börtönt kért mind a két férfira.

Kiemelt kép: iStockphoto

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik