Belföld

Szomszédnője megölésével fenyegette az ügyészséget, mert nem foglalkoztak a feljelentésével

Terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés és zaklatás miatt emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki a szomszéd feleségének megölését helyezte kilátásba arra az esetre, ha nem folytatják az általa kezdeményezett büntetőeljárást.

A vádirati tényállása szerint a férfi és a szomszédos család közötti haragos viszony 2010 őszére tettlegességig fajult. A bántalmazás kapcsán az elkövető sértve érezte magát, ezért 2011 nyarán légpuskával meglőtte a szomszédos családfőt, 2015-ben pedig levélben, illetőleg egy napilap olvasói levelében is megfenyegette a meglőtt férfi feleségét. A bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte ezek miatt.

Tavaly nyáron az elkövető egy kilenc évvel ezelőtti bántalmazás miatt feljelentést tett, de ezt elévülés miatt elutasították. Ekkor a férfi két beadványban is azzal fenyegette meg az ügyészséget, hogy “ha nem kap erkölcsi és anyagi elégtételt”, ha nem foglalkoznak az ügyével, akkor a szomszéd férfi feleségét mint felbujtót megöli késsel, baltával, benzinnel és gyufával. Idén februárban aztán a nőt magát is megfenyegette levélben.

A jelenleg is letartóztatásban lévő férfi akár tíz évet is kaphat.

Kiemelt kép: iStockphoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik