Belföld

Belső hangra hivatkozik a férfi, aki ollóval szurkálta össze a szomszédját

Beismerő vallomást tett a rendőrségen az a 34 éves bakonyi férfi, aki kis híján megölte a szomszédját március végén.

A férfi már délután átkiabált és életveszélyesen megfenyegette a szomszédját. Ezt követően éjfél körül egy ollóval a kezében megjelent a házánál, majd bement a kapun a hátsó lakrészig.

Amikor a kopogtatásra kijött a szomszédja minden előzmény nélkül rátámadt, majd a hajánál fogva kihúzta az udvarra. A szomszéd a ház előtti utcára futott, de a férfi utolérte és többször is megszúrta. Miután a sértett el tudta venni az ollót a támadótól, a férfi felhagyott a cselekményével, és elmenekült.

A rendőrök otthonában fogták el a támadót. A férfi beismerő vallomást tett a gyanúsítotti kihallgatása során, elmondta, hogy cselekményében egy belső hang vezérelte. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását, melyet az illetékes bíróság elrendelt.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a férfi ellen az emberölés bűntett kísérlete, magánlaksértés bűntett és zaklatás vétség miatt indult eljárást lezárta, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

Kiemelt kép: Lakatos Péter / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik