Belföld

Minimum 25 évig rács mögött tartaná a főügyészség a férjét halálra gyógyszerező asszonyt

Bár a tettes és a védője is felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, aligha ússza meg a több évtizedes börtönt az a szabadbattyáni nő, aki halálra gyógyszerezte a férjét tavaly.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy a másodfokú bíróság hagyja helyben a Székesfehérvári Törvényszék júliusi ítéletét, amikor is életfogytiglani fegyházra ítélték a nőt azzal, hogy legkorábban 25 év múlva bocsátható szabadon feltételesen.

Az egész azzal kezdődött, hogy a nő – miután házastársa elzárkózott a házasságuk felbontásától és minden megoldást elutasított – elhatározta, hogy megöli a férjét. Ennek érdekében 2018 áprilisában az általa szedett gyógyszereket adta be a sértettnek, amelytől a férfi rosszul lett, ezért kórházba szállították. Az asszony a terve végrehajtása érdekében később vitaminként feltüntetett altatókat adott a házastársának, majd az azoktól elkábult férfit megkísérelte a kádban fürdés közben víz alá nyomni.

A nő a szándékától elállt, amikor a férfi kérdőre vonta. A nő ezt követően június 1-jén nagy mennyiségű, a szív- és érrendszerre ható gyógyszereket, és legalább 75 db kálium tablettát adott be a párjának, majd magára hagyta és elment dolgozni. A nő a gyógyszeres dobozokat magával vitte és a munkahelyén lévő kukába dobta. Az asszony másnap, a kora reggeli órákban holtan találta a férjét, és értesítette a rendőrséget.

A szakértők megállapították, hogy a férfi halála a gyógyszerek bevételét követő néhány órán belül a keringés összeomlása, s szívmegállás miatt következett be, ehhez a beadott gyógyszerek káros hatása vezetett.

A másodfokú ügyészség szerint az elsőfokú bíróság ítélete törvényes és megalapozott, a közeli hozzátartozó sérelmére, annak bizalmával visszaélve, kitartó szándékkal elkövetett súlyos bűncselekmény miatt az asszonnyal szemben a törvény teljes szigorának alkalmazása indokolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik