Belföld

Áder: 2050-ig elérhetjük a klímasemlegességet

Több feltétel teljesítésével Magyarország nem esélytelen a klímasemlegesség elérésére 2050-re – jelentette ki a köztársasági elnök az 57. Közgazdász-vándorgyűlés szombati záró plenáris ülésén, Nyíregyházán.

Áder János szerint ehhez többek között az áramtermelés közel száz százalékban szén-dioxid-mentessé tételére, az épületek energetikai hatékonyságának növelésére, a geotermikus energia nagyobb arányú hasznosítására, a szén kivezetésére és a közlekedési kibocsátás jelentős csökkentésére van szükség.

Az államfő előadásában elmondta, technológiaváltás kell az úgynevezett szén-dioxid-intenzív iparágakban, azaz a cementgyártásban, acéliparban és a gumiiparban, az agráriumban pedig a metánkibocsátás mérséklése, a műtrágyák hatékonyságának javítása és az erdőtelepítési program folytatása szerepel a feladatok között.

Ezeknek a feltételeknek a teljesülése esetén Magyarország teljesen reálisan tűzheti ki azt a célt, hogy 2050-re klímasemleges legyen

– fogalmazott Áder János.

Az államfő különösen reménykeltőnek és izgalmas próbálkozásnak nevezte azt a tervet, amely a távfűtési szolgáltatásnál a hőenergia egy részét a geotermikus energia segítségével szeretné megoldani.

Azt még nem lehet tudni, hogy a szén kivezetése mikor történik meg, de ez az egyik elengedhetetlen feltétele a klímasemlegességnek

– tette hozzá.

A köztársasági elnök a kibocsátás mérséklése érdekében hangsúlyosnak nevezte a szén-dioxid-aktív iparágakban az energiaigényesség mérséklését, vagy más energiával történő kiváltását, az agráriumnál a kérődző állatok által kibocsátott metánmennyiség mérséklését sürgette. Megjegyezte, a tudósokra és a kutatókra vár annak az eljárásnak a kidolgozása, amely lehetővé teszi majd a nitrogén műtrágyáknak a növények általi jobb hasznosítását, hatékonyságuk javítását.

Az erdőtelepítési program folytatásától azt várjuk, hogy Magyarország jelenlegi 21 százalékos erdősültsége 27 százalékra emelkedik

– mondta.

Egyébként, ahogy arról korábban beszámoltunk, az Orbán-kormány korábban megakadályozta, hogy az Európai Unió egységesen lépjen fel a globális felmelegedés elleni küzdelemben.

(MTI, kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik