Belföld

A legszegényebb rétegnek nem jár iskolakezdési támogatás Sajókazán

Sajókaza önkormányzatának képviselő-testülete úgy döntött, hogy a 2019. évi szociális juttatások terhére iskolakezdési támogatás nyújt. A testület viszont a  szabályozó rendelet megalkotásánál gondosan ügyelt arra, hogy a jogszabály éppen a legrászorultabbakra, a legkiszolgáltatottabbakra, a legnagyobb szegénységben élő gyerekekre ne vonatkozzon – írja a 168 Óra.

A szöveg szerint

az 5-10-15 ezer forintos támogatást azok vehetik igénybe, akik „rendszeres gyermekvédelmi támogatásra nem jogosultak”, illetve azok, akik „más település általános iskolájába” járnak.

Márpedig a rendszeres gyerekvédelmi kedvezmény eleve a legszegényebb családok gyerekeinek jár. A lap szerint a rendeletnek egyértelműen az a célja, hogy a cigányoknak ne jusson a támogatásból. Ezt bizonyítja az is, hogy a támogatásra csak azok jogosultak, akik nem a sajókazai szegregált, cigány többségű iskola tanulói – írja a 168 Óra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik