Belföld

Bíróság mondta ki, hogy csalás volt 2014-ben az egyszavazatos győzelme, most újraindul

Az októberi önkormányzati választáson hatodszorra is elindul a polgármesteri posztért Balázs Zoltán. A Heves megyei Kompolt független polgármestere 1998 óta minden alkalommal nyert, de a 2014-es választást nem sikerült csont nélkül behúznia.

Balázs egyetlen vokssal kapott többet ellenfelénél. A község lakói közül 371-en szavaztak rá, 370-en pedig a képviselő-testületben ülő, ugyancsak független Blahó Lászlóra, aki a helyi polgárőrség parancsnoka. A választás után azonban elterjedt, hogy Balázs a kampányát nem a megszokott módon folytatta. A Hír Tv kamerája előtt több roma család is állította, hogy pénzt kaptak a polgármestertől azért, hogy rá szavazzanak.

Az ügyészség hét rendbeli választás rendje elleni bűntettel vádolta meg Balázs Zoltánt. A vádirat szerint 2014 őszén több embernek is adott két-, három-, illetve tízezer forintot a támogatásért cserébe. Az elhúzódó bírósági eljárás az idén tavasszal ért véget: az áprilisi jogerős ítélet elmarasztalta a polgármestert. A Debreceni Ítélőtábla négy esetben bizonyítottság hiányában felmentette Balázst, három vádpontot viszont bizonyítottnak látott. A teljes cikluson áthúzódó per alatt egyébként több tanú visszalépett, váratlanul visszavonva a nyomozás idején tett terhelő vallomását.

A törvényszék nem tartotta indokoltnak az ügyészség által indítványozott büntetés kiszabását.

Jóllehet a három bizonyított szavazatvásárlás a 2014-es polgármester-választáson elég volt ahhoz, hogy megváltoztassa a választás eredményét, Balázs Zoltán végül csak megrovást kapott a bíróságtól.

A megrovás pedig nem jelent jogi akadályt a jelöltté válásban, így Balázs októberben ismét elindul a posztért. A választási bizottság már nyilvántartásba is vette. Ellenfele ismét Blahó László lesz. A különbség csak annyi, hogy most az önkormányzat egy másik képviselője, az alpolgármesteri posztot betöltő Bata Dénes is beszáll a küzdelembe, ez pedig megkönnyítheti a polgármester dolgát, mert megosztja a vele szemben állók szavazatait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik