Belföld

Karácsony: A főpolgármester dolga, hogy jóban legyen a budapestiekkel, nem pedig az, hogy jóban legyen a kormánnyal

Elég volt abból, hogy a főpolgármester gyakorlatilag a kormány kesztyűbábja, ezért vissza kell szerezni Budapestet, Józsefvárost és az emberek önrendelkezési jogát

– erről beszélt Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt szerdán a főváros VIII. kerületében.

Zugló polgármestere és Pikó András, Józsefváros ellenzéki polgármesterjelöltje mintegy 30 aktivistájuk és szimpatizánsuk körében tett sétát a kerületben a II. János Pál pápa térről indulva, majd a Pál utcai fiúk Práter utcai szobránál tartott sajtótájékoztatót.

A Molnár Ferenc regénye nyomán fogalommá vált kifejezést használva Karácsony Gergely azt mondta: a kormány az elmúlt kilenc évben einstandolta a többi között az iskolákat, a kórházakat, a Városligetet, a HÉV-et és a megfizethető lakhatás esélyét.

Olyan politikát szeretnénk, ahol az einstandolás véget ér

– mondta, majd hozzátette, hogy vissza kell adni az embereknek az önrendelkezés jogát.

Szerinte

a főpolgármester dolga, hogy jóban legyen a budapestiekkel, nem pedig az, hogy jóban legyen a kormánnyal.

Karácsony Gergely szerint Tarlós István és a kormány nagy barátságából szolgaság lett. Megjegyezte, a kormány fővárossal kapcsolatos tervei között miniszterelnöki dolgozószobák, a város tüdejébe építendő múzeumok, és stadionok szerepelnek. Karácsony Gergely azt mondta, hogy Budapest az elmúlt kilenc évben kárvallottja volt a fideszes városvezetésnek. A főváros úszik az adósságban, akadozik a hulladékszállítás és a köztisztaság, drámai mértékben nőnek az ingatlanárak és fogynak a zöldfelületek – sorolta.

A C8 Civilek Józsefvárosért alapítója, a Momentum, a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP által támogatott Pikó András azt mondta:

nem akkor leszünk büntetésben, ha ellenzéki polgármestere lesz a kerületnek, hanem most vagyunk büntetésben.

kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik