Belföld

Álhírterjesztés miatt feljelentést tett a II. kerületi polgármester

Álhír terjesztéséért feljelentést tett Láng Zsolt, Budapest II. kerületének polgármestere, miután ismeretlenek a helyhatóság nevében kiadott hamis szórólapokon félretájékoztatták a lakosságot a kerületi lomtalanításról – közölte a városrész önkormányzata szerdán az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a kerületben ismeretlenek több helyen dobtak be az önkormányzat nevében a postaládákba szórólapokat, amelyeken azt állították, hogy szeptember közepén ki lehet tenni a lomokat. Ezzel szemben az önkormányzat éppen a múlt héten tájékoztatta a lakosságot, hogy – a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-vel (FKF) egyeztetve – a lomtalanítás időpontja idén decemberre csúszik, mivel ősszel kerületszerte útfelújítások zajlanak, a közterületek csak korlátozottan használhatók, így egy lomtalanítás a megszokottnál is több kellemetlenséget és forgalmi zavart, valamint balesetveszélyes helyzeteket okozna – emelték ki.

Közölték azt is, hogy a polgármester elítéli az esetet, a II. kerületi önkormányzat pedig felszólítja a városrészben jelöltet állító pártokat és szervezeteket, hogy határolódjanak el az álhír terjesztőitől, és tegyenek meg mindent a lakosság hiteles tájékoztatása érdekében.

kiemelt kép: mti

Ajánlott videó

Olvasói sztorik