Belföld

Kitette a szűrét a barátnője, bosszúból rá akarta gyújtani a lakást

A Pécsi Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki megpróbálta felgyújtani a volt barátnője lakását, mert szakított vele.

A férfi 2017 decemberében jött össze a nővel, azonban a barátnője néhány hét elteltével megszakította vele a kapcsolatot. A férfi képtelen volt megemészteni, hogy dobták, ezért rendszeresen megjelent a nő lakásánál.

Tavaly nyáron tíz liter benzint vett, hogy felgyújtsa a volt barátnője lakását. A férfi éjfél után belocsolt 1 liter benzint a társasház bejárati ablaküvegén keresztül a lépcsőházba, majd öngyújtóval azt meggyújtotta és lelépett A bejárati ajtó lángra kapott és a társasház közös folyosóján, ahol fából készült polcok és a gázvezeték is volt, sűrű füst keletkezett.

Az egyik földszinti lakó szerencsére észlelte a tüzet, megpróbált a folyosóra menni, azonban az ott keletkezett füst és hő miatt csak az ablakon keresztül tudott kimenekülni a lakásból. Ezt követően a lakók értesítették a tűzoltókat, majd közös erővel sikerült a tüzet eloltani.

Az elkövető akár nyolc év börtönt is kaphat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik