Belföld

Hajánál fogva rángatta, szanaszét szurkálta a feleségét egy borsodi férfi, mert kérdezni mert

Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája azt a férfit, aki nem engedte kiszállni az élettársát a kocsiból, majd szanaszét szurkálta.

A férfi és a nő viharos párkapcsolatban élt és többször is szétköltöztek már a veszekedéseik után. Hétfő délután a közös lakásukra indultak kocsival, de a férfi gondolt egyet és az otthonukhoz képest ellenkező irányba haladt tovább.

Az asszony kérdőre vonta, hogy miért nem hazafelé mennek, mire a férfi ütlegelni kezdte a feleségét. Amikor a nő megpróbált kiugrani az éppen kanyarodó járműből, a férfi a hajánál fogva rángatta vissza, s azzal fenyegette meg, hogy leszúrja.

Amikor nőnek sikerült a megálló kocsiból kiszállnia, férfi megvágta a nyakát a nála lévő konyhakéssel. Az asszony vérezni kezdett és a földre esett, de a férfit ez nem különösebben érdekelte. Ököllel kezdte ütni és további hét alkalommal megsebesítette a késsel.

A bíróság szerint feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megpróbálná a nőt megfélemlíteni, vagy újabb bűncselekményt követne el, ezért letartóztatta a férfit. A végzés nem jogerős, a döntéssel szemben a gyanúsított és védője is fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik