Belföld

A családi szennyessel együtt mossák véres munkaruháikat a mentősök

Otthon mossák véres munkaruháikat a mentődolgozók, ráadásul az egyébként télen-nyáron ugyanolyan viseletet maguknak kellett átalakítaniuk, hogy hordható legyen – tudta meg a Népszava a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségétől. A lap cikke szerint a család szennyesével együtt kénytelenek kimosni munkaruháikat a mentősök, mivel azok tisztítása másképp nem biztosított.

Mindössze két váltófelszerelésük van, így muszáj folyamatosan tisztítani azokat

– nyilatkozta Kiss György, a mentődolgozók szövetségének Hajdú-Bihar megyei vezetője. Kiss György szerint a kilenc év után kapott új munkaruha nem is praktikus, mert nem szellőzik és nehéz benne mozogni.

„Mindaddig, míg a munkáltató munkaruhaként és nem védőruhaként kezeli a mentődolgozók ruháját, addig nem az ő feladata a holmik tisztítása, karbantartása” – avatta be a Népszavát Kusper Zsolt, a mentődolgozók szövetségének elnöke abba, hogy miért alakulhatott ki ez a visszás helyzet.

A korábbi ruhák tájékoztatójában egyébként az is szerepelt, hogy mindössze kilenc alkalommal lehet kimosni, utána újat kell kapni, de sokan ezeket is évek óta használják.

Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője annyit közölt lappal, hogy:

sajnálatos volna, ha egy mentőkről szóló, egyoldalú, a közvélemény objektív tájékoztatását lehetetlenné tevő írás megjelenését éppen a Városligeti Mentőnap, az életmentés hivatását gyakorló bajtársaink áldozatos és sikeres munkáját bemutató rendezvény előestéjére időzítenék. A részletes válasz összeállításáig türelmét kérjük.

Kiemelt kép: MTI / Balázs Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik