Belföld

„Lélektelen, aljas, hazudozó senkiházik!” – Karácsonyt nagyon felhúzta az Origo

Karácsony Gergely kilakoltatna egy ötéves autista kisfiút, akivel nem is olyan régen még saját népszerűsítése érdekében közösen fotózkodott” – címmel jelentetett meg cikket az Origo, amit annak rendje és módja szerint át is vettek a kormányoldali médiumok.

Két dolgot biztosan nem csinálok. Nem használok fel gyerekeket kampánycélokra és nem lakoltatom ki őket. Minden nap hazudnak valamit, de ezeket elengedem a fülem mellett. De ez több a soknál! Lélektelen, aljas, hazudozó senkiházik!

– írta válaszul Facebookon Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt, és bejelentette, hogy beperli a kormánypárti portált állításai miatt.

Az Origo a beteg gyermek édesanyjára, Váradi Józsefné Marikára hivatkozva írta, hogy a zuglói önkormányzat jóvoltából másfél évig lakhattak egy szükséglakásban, de amikor másodszorra szerette volna meghosszabbítani az itt tartózkodásukat, Karácsony Gergely csak hitegette, Szabó Rebeka alpolgármester pedig lekezelően bánt vele, mondván, keressen albérletet.

„A valóság az, hogy Zuglóban nem teszünk utcára gyerekes családokat, beteg embereket. Az adósságokat kezeljük, a nemfizetésnek vannak következményei, de nincs elhelyezés nélküli kilakoltatás, akármit is állít a fideszes hazugsággyár. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy legalább Zuglóban valamelyest enyhítsük azt a lakhatási válságot, amibe az Orbán kormány taszította az országot” – reagálta az ügyre korábban Szabó Rebeka alpolgármester.

A fenti példa is jól mutatja, hogy élesedik a kampány Budapesten: Karácsony kampánystábjából többen beszéltek nekünk arról, hogy számítanak lejárató cikkekre az október 13-ai választásokig. Ezekre adekvát reakció a helyreigazítási kérelem, illetve a bírósági eljárás, amennyiben valóban valótlanságokat állítanak például Karácsonyról. Ezekkel az ellentámadásokkal azonban az a baj, hogy mire eredményük lesz, könnyen lehet, hogy már lezajlik a választás.

Mint cikünkből kiderült, a kampány élesedése azért is várható volt, mert Karácsony és Tarlós István a kormánypárti intézetek nem publikált mérései szerint is fej fej mellett állnak.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Brexit: itt az újabb fordulat

Elfogadta szombat délután a londoni alsóház azt a módosító indítványt, amelynek célja a brit EU-tagság megszűnésének halasztása.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.