Belföld

Felmondott a zalaegerszegi szívsebészeti osztály vezetője

Távozik a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Szívsebészeti Osztályának éléről Alotti Nasri. Az orvos kórházigazgatónak írt felmondólevele a Facebookon volt elérhető egy ideig, később azonban elérhetetlenné vált. A szívsebész a 444-nek megerősítette, hogy a levél valóban tőle származik.

A kórházat a 24.hu is kereste, az intézmény egyelőre nem reagált.

Alotti Nasri 20 év után távozik a zalaegerszegi kórház szívsebészeti osztályáról. A felmondólevelében azt írta, júniusi szabadsága idején a közreműködésével bekerült az osztályra egy sürgős szívműtétet igénylő beteg, aki „indokolatlan egy hét tartózkodás után, műtétre várva meghalt”. 

Ez az eset is közrejátszott abban, hogy beadja a felmondását.

„Szóbeli közlésem ellenére ön és orvosigazgató úr az ügyet semlegesen kezelték. Elvártam volna legalább egy belső vizsgálatot az ügyben” – írja a kórház főigazgatójának, Halász Gabriellának címzett levelében.

A szívsebész azt is leírta, hogy személyi és tárgyi hiányosságok sújtják az osztályt, amelyek egyre fokozzák a belső feszültségeket.

Ezekről a hiányosságról hivatalosan Önt mindig tájékoztattam. A zökkenőmentes, betegcentrikus és folyamatos ellátás biztosításáért a betegek és a kórház érdekeit szem előtt tartva, fegyelmezetten és önzetlenül tanúbizonyságot tettem együttműködésemről.

Az 1958-ban, Damaszkuszban  született orvos 1994-ben kezdett dolgozni az akkor megalakuló zalaegerszegi szívsebészeti osztályon, ahol 1998-tól mostanáig osztályvezető volt.

Kiemelt kép: Varga György /  MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik