Függetlenként indul Hatvanban az MSZP-ből távozó volt polgármester

29 évi párttagság (az MSZP alapító tagja vagyok Hatvanban), 16 év egyéni országgyűlési képviselőség és 8 év hatvani polgármesterség után az a fő problémátok velem, hogy MSZP színekben akartam indulni abban a városban, ahol a Fidesz-KDNP-vel szemben két civil szervezet méretteti meg magát, az egyiket, az Együtt Hatvanért Egyesületet az ellenzéki pártok támogatják a liberálisoktól a szkinhedekig

– ezt írta búcsúlevelében Érsek Zsolt az MSZP egykori hatvani polgármestere, amit Heves megyei elnökként írt Tóth Bertalan országos elnöknek, hogy közölje, kilép a pártból.

Függetlenként elindul

Érsek Zsolt függetlenként azonban elindul a polgármesteri székért, mint mondta nekünk „megpróbál a kampányra verbuválni egy civil szervezetet”. Rákérdeztünk, hogy ez kikből állna:

Azokból az emberekből, akik eddig is a csapatom voltak

– felelte a volt MSZP-s, majd megerősítette, hogy rajtuk főleg az MSZP hatvani alapszervezetét érti. A döntést azonban rájuk bízza: ha követik őt a hatvani MSZP-sek, akkor azzal lényegében felszámolja magát helyben a párt.

Érsek Zsolt MSZP-s képviselõjelölt összefirkált választási óriásplakátja Hatvanban a Radnóti téren. Április 11-én tartják az országgyûlési választások elsõ fordulóját Magyarországon. MTI Fotó: H. Szabó Sándor

Az Index a hatvani politikai balhéról közölt cikkében azt írja, hogy Érsek főleg azt nehezményezte, hogys nem indulhat el külön szocialista jelöltként a helyi alapszervezet döntésének megfelelően, mert az országos központ az összefogás mellett döntött.

Továbbra is maradok a baloldali értékek mellett! ÉN MARADOK A BALOLDALI ÉRTÉKEK MELLETT!

– írta Érsek, utalva arra, hogy szerinte az országos elnökség viszont nem tart ki a baloldalon. A volt MSZP-s azt is nehezményzte, hogy nem mondhatta el jelöltként a kampányban, hogy őt „öt évig vegzálta a Fidesz”, ugyanis nem támogatta az MSZP az indulását.

Vegzálás alatt arra utalt Érsek Zsolt, hogy polgármesteri működése miatt tíznél több feljelentést tettek ellene fideszesek, majd öt év nyomozás után ejtették a vádakat minden ügyben. Érsek elmondta, hogy szeretné a választási kampányban tisztázni magát a korábbi vádak alól, főleg ezért indul.

Hatvani zűrzavar

Érsek indulásával négyre nő a hatvani indulók száma:

  • Az MSZP így a Momentum, a DK és a Jobbik mellett Palik Józsefné mögé állt be.
  • Vele szemben a jelenleg regnáló polgármester, a korábban kormánypárti, de a választáson függetlenként egy civil szervezet támogatásával induló Horváth Richárd,
  • illetve a kormánypártok színeiben Gál Erzsébet indul.
Horváth Richárd polgármester, Nagy-Kaszap László, a Nordfilm Packaging Kft. ügyvezetõje és Varga Mihály pénzügyminiszter (b-j) a cég új csomagolóanyag-üzemének átadásán Hatvanban 2018. november 15-én. Fotó: MTI/Komka Péter

Tehát összességében két inkább kormánypárti, és két inkább ellenzéki jelölt indul majd Hatvanban. Az EP-választáson 50 százalék feletti eredményt ért el itt a Fidesz, azonban a kaotikus helyzet miatt elég nehéz megjósolni az őszi választás végkimenetelét.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Hatvan az egyik legnagyobb fideszes belháború színtere: a város országgyűlési képviselője, Szabó Zsolt. kibékíthetetlen ellenfele volt kormánypárti polgármesternek. A két politikus kölcsönösen záratta ki egymást a helyi alapszervezetből, illetve Horváth Rochárd eltávolította Szabó embereit a városból, amit utóbbi zokon vett.

Kiemelt kép: MTI / H. Szabó Sándor

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Feldolgozottság 21:51 órakor: 63,85%

Főpolgármester-jelöltek

Karácsony Gergely
50,02%
MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP
Tarlós István
44,93%
FIDESZ-KDNP
Puzsér Róbert
4,44%
ÁLLAMPOLGÁROK A CENTRUMBANEGYE
Berki Krisztián
0,61%
Független