Belföld

Három gyerek sérült egy X. kerületi lakástűzben

Három gyerek volt egyedül abban a lakásban, amely kigyulladt Budapest X. kerületében szombat délben: egy 4 éves és egy 7 éves kisfiú füstmérgezést szenvedett, 2 éves öccsüket életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

A gyerekek anyja ellen a rendőrség eljárást indított.

A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint a tűz a kőbányai Gyömrői úton, egy társasház egyik első emeleti lakásában keletkezett, amelyben egy szoba és annak berendezési tárgyai égtek. A fővárosi hivatásos tűzoltók egy embert kimentettek a lakásból és elfojtották a lángokat.

A BRFK később azt közölte: a rendőrök az adatgyűjtések során megállapították, hogy a három kisgyermek egyedül volt a lakásban, míg édesanyjuk egy közeli benzinkúton vásárolt.

A tüzet a család 24 éves rokona észlelte, aki a két nagyobb gyereket ki tudta hozni a lakásból, de a 2 éves kisfiú bent rekedt; őt egy tűzoltó eszméletlen állapotban hozta ki.

A testvéreket a mentők kórházba szállították.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást a gyerekek 26 éves anyja ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik