Belföld

Budai családirtás: az apa ölt, majd öngyilkos lett

A gyanú szerint a 35 éves férfi ölte meg élettársát és 4 éves gyereküket.

Egy család halt meg Budán. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a II. kerületi Zöldlomb utcában egy társasház második emeleti lakásban a 35 éves S. Levente megölte 31 éves élettársát és 4 éves közös gyereküket. A férfi ezután öngyilkos lett.

A budai lakás tulajdonosa 11 óra 55 perckor hívta a rendőrséget, mert nem tudta elérni telefonon a lakásban albérletben élő családot. Amikor a II. kerületi járőrök a helyszínre értek, megtalálták a férfi, a nő és a gyerek holttestét. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást.

Információnk szerint néhány nappal a gyilkosság előtt is voltak kint a családnál a rendőrök. A BRFK ezzel kapcsolatos megkeresésünkre az alábbiakat írta:

A II. kerületi Zöldlomb utcai lakásban 2019. augusztus 20-án 13 óra 8 perckor volt egy rendőri intézkedés, amikor egy nő hívta a rendőrséget, mert állítása szerint az élettársa elvette a kulcsait. A járőrök a helyszínen meghallgatták a nőt és a férfit is, akik elmondták a rendőröknek, hogy szóváltást követően rendezték a köztük lévő vitát. A helyszínen további rendőri intézkedésre okot adó körülmény nem merült fel. A nyomozás érdekeire való tekintettel, az üggyel kapcsolatban további tájékoztatást nem kívánunk adni.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Az orvosszakértő vizsgálja a halál beálltának az idejét, de úgy tudjuk, több naposak lehetnek a holttestek.

A helyszínen beszéltünk a megölt család egyik szomszédjával, aki elmondta, hogy a család körülbelül másfél éve költözött be az albérletbe, a kisfiukat pedig nemrég íratták be az óvodába.

A helyszínelés még tart, a dolgok jelenlegi állása szerint csak késő éjszaka vagy holnap hajnalban fognak végezni vele.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik