Lovagkeresztet kapott a polgármester, aki korábban azt mondta, “ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony szopni fogunk”

Több fideszes polgármester is kitüntetést vehetett át augusztus 20-a alkalmából, szúrta ki a 444.hu. Kitüntetést vehetett át többek közt Gyula polgármestere, Görgényi Ernő is.

Éppen a napokban derült ki egyébként, hogy áll a bál Gyulán, miután mostanra nyílttá vált a harc Görgényi és egykori helyettese, a mára már a pártból is kizárt Galbács Mihály között. A volt alpolgármester 23 oldalos levélben foglalta össze sérelmeit, írása eljutott Orbán Viktor pártelnökhöz, Kövér László választmányi elnökhöz és Kubatov Gábor pártigazgatóhoz is.

Lovagkeresztet kapott továbbá a putnoki polgármester, Tamás Barnabás is. Ő volt az, aki a tavalyi választások előtt egy egyeztetésen azt mondta a polgármestereknek, hogy

ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony szopni fogunk. Lófaszt fognak adni olyan területre, ahol nem fideszes a képviselő. Az az igazság, hogy én sem adnék. Ahol nem ránk szavaznak, mert az úgyis kiderül, ott megnézhetik magukat.

Egy korábbi október 23-i beszédében pedig úgy fogalmazott:

tudjuk nagyon jól, hogy választások jönnek, választások mennek. Nem mindig gondolkodik helyesen a választópolgár, és olyan embereket enged a fazékhoz, akik nem a fazékhoz valók, hanem a guillotine alá.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.