Belföld

Szolnok már látta a budapesti légi parádét

Megtartották az augusztus 20-ai főpróbát.

Kilián Nándor dandártábornok, a magyar légierő szemlélője azt mondta: a honvédség valamennyi rendszeresített repülőeszköze, több mint 20 légi jármű lesz látható augusztus 20-án Budapest felett. Az mintegy 50 percig tartó bemutató célja a hadrendben álló és jövőben rendszeresítendő új repülőeszközök bemutatása.

Láthatók lesznek egyebek mellett AS-350B, Mi-8, Mi-17 és Mi-24 típusú kiképző, szállító és harci helikopterek, Z-242, Z-143, AN-26, FALCON 7X és A-319 típusú kiképző repülőgépek, valamint szállítógépek is. Nem hiányozhatnak majd „a nemzet szárnyai”, a JAS-39 D és C típusú Gripenek sem, amelyek ötös kötelékben, ékalakzatba zárkóznak majd össze – idézte az MTI Kilián Nándort.

Gripenek infracsapdát szórnak. MTI/Mészáros János

Látható lesz a német légierő két H145 típusú helikoptere. Ezekből  év végéig megérkezik a Magyar Honvédséghez az első négy, és már megkezdődött a magyar pilóták kiképzése a típusra.

A német H 145 M helikopterek. MTI/Mészáros János

 

A légi parádé végén öt ejtőernyős egy Mi-17-es helikopterből ugrik ki a Dunára telepített pontonra. A dandártábornok szerint a nemzeti ünnep alkalmából több mint hétszáz katona mintegy negyven helyszínen vesz részt különféle rendezvényeken.

Kiemelt kép: Nagyjavításon átesett MI 24-es helikopter a szolnoki helikopter bázison 2019. augusztus 16-án, a 20-i budapesti légibemutató fõpróbáján. MTI/Mészáros János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik