Belföld

A mentősök egy részének csak látszólagos béremelés jutott

Tavaly novemberben jelentette be a kormány, hogy béremelés jön az egészségügyben. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint az egészségügyi szakdolgozók és védőnők bére 2019 és 2022 között, négy lépcsőben emelkedik majd, összesen 72 százalékkal. Idén július első napjától elvileg nyolc százalékkal kellett volna, hogy emelkedjenek a bérek.

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége viszont azoknak, akinek az alapilletménye eddig nem érte el a garantált bérminimumot, mégsem sem jár több. Mint írják, rengetegen dolgoznak az ágazatban, így többek között a mentődolgozók között is, akiknek a fizetése július elseje előtt nem érte el a garantált bérminimumot, azaz a 195 ezer forintot. Eddig ezt a mentők esetében a munkáltató, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) úgy oldotta meg, hogy a különbözetet kipótolta annyival, hogy a bére mindenkinek elérje legalább a 195 ezret. Volt, akinek egy kicsit még kerekítettek, így körülbelül 200 ezer forintot kaptak.

A nyolc százalékos emelés óta azonban egész egyszerűen megszüntették ezt a pótlást, mert a legtöbben ezzel már elérik a garantált bérminimumot, de még így sem mindenki. Aki eddig a kiegészítéssel együtt 195 ezer forintot kapott, az most pontosan ugyanannyit visz haza, talán egy-két ezer forinttal többet, de semmiképp sem nyolc százalékkal. Van, akinek pedig még mindig ki kell egészíteni a bérét, hogy meglegyen a 195 ezer

– mondta a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének (MOMSZ) elnöke.

Kusper Zsolt hozzátette, ez nem jogszerűtlen, de sajnos igazságtalan és hazug eljárás, amit ügyesen kitaláltak. Azt, hogy a körülbelül 7200 mentős közül pontosan hányat érint a trükk, a szakszervezet nem tudta meg, mert közérdekű adatigénylésükre nem kaptak konkrét választ.

kiemelt kép: mti

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik