Belföld

Ráindítja az MSZP a saját politikusát a másik ellenzéki jelöltre Békéscsabán

Korábban úgy volt, hogy – az ország több pontjához hasonlóan – Békéscsabán is közös polgármester-jelöltje lesz az ellenzéknek. De mégsem ez lesz.

Miklós Attila, az MSZP békéscsabai szervezetének elnöke, egyben a város önkormányzati képviselője is harcba indul ősszel a város irányításáért, ezzel ellenzéki oldalon kettő aspiráns lép a ringbe a város irányításáért – tudta meg az atv.hu.

A szocialista politikust saját pártja, az MSZP, illetve az LMP, a Liberálisok támogatja, de a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) képviselője is mellette tette le a voksát. Vele szemben az ellenzéki oldalon Dancsó Tibor áll, akit már korábban bemutattak, őt a DK, a Jobbik és a Párbeszéd támogatja.

A Fidesz-KDNP július közepén jelentette be, hogy nem indít önálló jelöltet, hanem a jelenlegi városvezetőt, Szarvas Pétert támogatja.

Az egyéni körzetekben már ötös versenyfutás lesz. A polgármesteri helyért folyó versenyben kettészakadt ellenzék mellé még a Mi Hazánk is indít jelölteket a képviselőhelyekért, és itt a Fidesz is így tesz a polgármesterhez köthető helyi egyesület mellett.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik