Belföld
Budapest, 2018. február 13.
Bárándy Péter ügyvéd, volt igazságügyi miniszter, Holoda Attila, olajmérnök, közgazdász, volt energiaügyi helyettes államtitkár és Székely Tamás orvos, volt egészségügyi minister (b-j) a Válasszunk! 2018 (V18) csoport sajtótájékoztatóján a fõvárosi Hotel Benczúrban 2018. február 13-án.
MTI Fotó: Soós Lajos

Ellenzéki polgármesterjelölt lett Orbán volt helyettes államtitkára

Úgy döntöttem, hogy megpróbálom: az Összefogás Hajdúszoboszlóért és a Jövőért Egyesület jelöltjeként, elindulok a 2019. évi önkormányzati választáson, Hajdúszoboszló város polgármesteri posztjáért

– jelentette be Holoda Attila Facebook-oldalán, szúrta ki a hvg.hu. Holoda 2013-ban még azzal vált ismertté, hogy alig negyed év után lemondott az energiaügyi helyettes államtitkári posztjáról. Ezt megelőzően 23 évig a Molnál dolgozott, valamint volt a Magyar Bányászati Szövetség elnöke is.

Helyettes államtitkárként olyan érdekcsoportot sejtett a megbízások és szabályalkotások mögött, amihez indoklása szerint nem tudta arcát adni. Mint írta,

megpróbálok valódi civil, a helyi közösséget képviselő alternatívát kínálni azzal, hogy nem független, hanem hangsúlyozottan civil polgármesterként tehessek a jövőben szülővárosomért, Hajdúszoboszlóért. Nem független, mert egy polgármester sohasem lehet független saját választóitól éppen úgy, mint azoktól a pártoktól sem, akik támogatják, akik az országosan elindult összefogás részeként megpróbálják megtörni a kormányzó Fidesz túlburjánzó hatalmát. Őszintén hiszek abban, hogy az 5 évvel ezelőtt elkezdett önkormányzati munkánkkal jó úton járunk, ezt a munkát szeretnénk folytatni a jövőben is, de mostantól megújult, lendületesebb és energikusabb csapattal.

Jelölését támogatja a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom, a Párbeszéd Magyarországért, a Szolidaritás Mozgalom, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a V21 is.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Soós Lajos

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Plastic cups are pictured on August 13, 2019 in a recycling facility in Bourg-Blanc, western France. (Photo by Fred TANNEAU / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.