Belföld

Somogyi faluban vezetnek a legtöbben ittasan, a fővárosban budai kerület vezet

Somogybabodon a legnagyobb az egy főre jutó ittas vezetések száma, Budapesten a II. kerület vezet, összesen tízezer esetben intézkedtek a rendőrök alkoholfogyasztás miatt a sofőrökkel szemben az év első félévben. A 24.hu az Országos Rendőr-főkapitányságtól kérte ki az adatokat, amelyekből kiderül, az ország mely részein buknak le legtöbbször az ittas sofőrök.

Somogybabodon majdnem minden tizedik lakosra jutott egy ittas vezetés az év első felében – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányságnak a 24.hu közérdekű adatigénylésére megküldött válaszából. A mindössze 476 lakosú somogyi faluban 28 esetben intézkedtek a rendőrök „járművezetés ittas állapotban” bűncselekmény miatt, és 16-szor „ittas vezetés” szabályszegés miatt, azaz összesen 44-szer jártak el ilyen ügyben. A szám elsőre döbbenetesen magas, hiszen miközben szinte minden tizedik lakosra jut egy eset, a magyar ranglistán második Kékkúton háromnál kisebb ez az arányszám, és ez egyébként is mindössze két esetet jelent a 75 lakosú káli-medencei településen. A harmadik a szintén Veszprém megyei Paloznak, a Balatonfüredhez közeli községben 546 lakosra jutott összesen tizennégy ügy. Minthogy az éllovas Somogybabod ad otthont Európa legnagyobb terepjárós eseményének, a Babod Offroad Fesztiválnak, Paloznak pedig a jazzpikniktől a DJ a szőlőben nevű eseményig számos programot kínál, arra gyanakodtunk, e rendezvények résztvevői repítik az élre a listavezetőket.

A somogybabodi adatok már 2018-ban is magasak voltak, találtunk újságcikket, amelyben a rendőrök így indokoltak:

a bűncselekmények nagy száma részben a nyári idegenforgalmi szezonnak, részben olyan népszerű, számos látogatót vonzó rendezvényeknek köszönhető, mint a Somogybabodi Off Road fesztivál, ahol a múlt évben csak a rendezvény négy napja alatt 33 ittas sofőrt fogtak a rendőrök. Ellenük 19 esetben büntetőeljárás, míg 14 esetben közigazgatási eljárás indult.

Ebből arra következtettünk, hogy az idei számokat is ezzel az eseménnyel magyarázhatjuk. Megkerestük kérdéseinkkel a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahonnan azt válaszolták:

Az idei évre is jellemző volt, hogy a fesztivál ideje alatt a településen megnőtt a gépkocsiforgalom, elsősorban a rendezvény résztvevői és az oda látogatók miatt. Ezzel párhuzamosan a nyári idegenforgalmi szezonban is emelkedik az átmenő forgalom az érintett útszakaszon. A fenti tényezők közrehatásának arányában az ittas vezetés miatt indított eljárások száma is megnövekedett.

Ennél konkrétabban feleltek a Veszprém megyei rendőrök, náluk a paloznaki tapasztalatokról érdeklődtünk:

A 2019 első félévi statisztikai adatok alapján az ittas járművezetéssel kapcsolatos jogsértések nagy része 2019. júniusi rendezvényekhez voltak köthetők Paloznak térségében. Fontos kiemelni, hogy a fenti jogsértések miatti rendőri intézkedések jellemzően nem a település belterületén történtek, hanem a település határában húzódó 71-es számú főúton, továbbá a főút és a kemping közötti összekötő úton.

Hogy a somogybabodiak hogyan élik meg, hogy az egy főre vetített adatok alapján a „legittasabban vezető” településen élnek, arról szerdán riportot közlünk. Addig is megmutatjuk, hogy az abszolút számokat tekintve azért természetesen nem versenyképesek a kistelepülések vidéken a nagyvárosokkal. A listát Szeged vezeti 161 regisztrált esettel, a Top10-ben – lakosságszám alapján – Sopron, de főként Kiskunfélegyháza feltűnése számít meglepetésnek.

A megyei bontás azt mutatja, Somogy a műfaj királya: itt jut a legtöbb eset egy emberre,  Komárom-Esztergom és Bács alig marad el a listavezető „riválistól”.

Made with Flourish

A budapesti kerületi adatokban az újpestiek fegyelmezettsége a leginkább feltűnő. A másik oldalról pedig az, milyen magabiztosan vezeti Buda a rangsort: a listavezető II. kerület 168 esettel áll az első helyen, a III. és a XII. kerület követi.

Aki pedig arra kíváncsi, a saját településén hányan buktak meg ittas vezetéssel, utolsó ábránkon megtalálhatja saját otthonát, valamint az elérhető adatokat a bűncselekmények és szabályszegések számáról, de a lakosságszámról is. Azért kétféle adatot vezetnek a rendőrök, mert nem minden ittas vezetés bűncselekmény: ha a szervezetben található véralkohol szint nem éri el a 0,50 gramm/liter véralkohol-koncentrációt, illetve 0,25 milligramm/liter légalkohol-koncentrációt, akkor a cselekmény csak szabálysértés.

Made with Flourish

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik