Belföld

Két nap alatt több mint 10 fokot eshet a hőmérséklet

Kedd-szerda környékén érkezik egy hullámzó frontzóna, amely lehűléssel, kiadós csapadékkal, és megerősödő széllel jár — írta Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Mint írják: a hidegfront az előttünk álló éjszaka érkezik meg északnyugat felől, amely kedden még inkább csak a Tiszától nyugatra eső tájakon okoz jelentősebb hőmérséklet-csökkenést. A front azonban hullámot vet felettünk, és a „második hullám” majd az ezt követő éjszaka érkezik, amely már a keleti, délkeleti részekre is meghozza a lehűlést.

Összességében elmondható, hogy kedden az ország nyugati felében/kétharmadában már 30 fok alatti, másutt azonban még továbbra is afölötti maximumokra számíthatunk. Szerdán már a Tiszántúlon is megszűnik a kánikula, egyrészt a beáramló hideg levegő, másrészt pedig a csapadék hűtő hatása miatt országszerte jobbára 20 és 26 fokot mérhetünk csupán. Így tehát elmondható, hogy 1-2 nap leforgása alatt mindenütt kb. 10 fokot, néhol akár többet is csökken a csúcshőmérséklet.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik