Belföld

Pokoli három nap jön – mutatjuk a térképeken

Naponta fokozódik a hőség, hétfőn éri el tetőfokát.

Szombaton sok napsütés várható fátyol- és gomolyfelhők mellett. Estig nem lesz csapadék, de késő este az északnyugati megyékben és az északi határvidéken helyenként esetleg előfordulhat zápor, zivatar. Napközben a déli, délnyugati szél megélénkül, estétől a Dunántúl északi felén északnyugatira fordul és megerősödik. A hőmérséklet napközben 31-35, késő este 19-26 fok között alakul – írja a Kiderül.hu.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat négy megye (Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg) kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki, illetve szintén citromsárga veszélyjelzés él az alábbi területekre. ahol helyenként kialakulhat zivatar erős vagy viharos szél (50-70 km/órás) és intenzív csapadékhullás kíséretében.

 

Vasárnap derült, gyengén felhős lesz az ég, északon képződhet helyenként több gomolyfelhő, ott egy-egy zápor, zivatar is előfordulhat. A Dunántúlon az északi, északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik, de délután gyengül a légmozgás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15-22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29-35 fok között alakul.

 

Hétfőn derült, száraz idő lesz.A déli szél többfelé megélénkül.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 és 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 és 37 fok között várható. A hőség miatt az egész országra kiadták a veszélyjelzést. A legtöbb helyen másod-, de három megyére harmadfokú a figyelmeztetés, mivel a napi középhőmérséklet 29 fok felett alakulhat. Az országos tisztifőorvos szombattól hétfő éjfélig másodfokú hőségriasztást adott ki.

 

 

 

Kiemelt kép: MTI/AP/Martin Meissner

Ajánlott videó

Olvasói sztorik