Belföld

Publicus: Az ellenzéki pártok ugyanolyan rosszul állnak a Fideszhez képest

Csak hibahatáron belüli eltérés van a Demokratikus Koalíció (DK), a Jobbik, a Momentum, valamint az MSZP támogatottsága között – derült ki a Publicus Intézet legfrissebb pártpreferencia-felméréséből, amelyet a Népszava megbízásából készített.

A reprezentatív kutatás szerint a Fidesz a biztos szavazó pártválasztók körében őrzi fölényét. Az összes megkérdezett 29 százaléka szavazna a kormánypártra egy most vasárnapi választáson, a Jobbikra és a DK-ra 8-8, az MSZP-re és a Momentumra 7-7 százaléknyian voksolnának.

A biztos szavazó pártválasztók 51 százaléka támogatná a Fideszt, ebben a kategóriában a DK 11 százalékra számíthatna, míg az MSZP-t, a Jobbikot és a Momentumot 10-10 százalék támogatja.

AZ LMP, a Mi Hazánk és a Kutyapárt 2 százalékos áll egyaránt ebben a kategóriában.

A kutatóintézet megjegyzi, hogy annak ellenére nem tudtak javítani támogatottságukon az ellenzéki pártok, hogy az utóbbi hónapokban azt márták, levsebben vannak, akik elégedettek a dolgok folyásával az országban.

A hosszú távú adatsor egyébként azt mutatja, hogy valamelyest többen elégedettek: 2015 júniusában 31 százalék volt azoknak az aránya, akik pozitívan értékelték a folyamatokat, most viszont már 44 százalék az arányuk. Ha minimálisan is, de továbbra is fölényben vannak azonban azok, akik szerint rossz irányba haladnak a dolgok. Ez a tábor négy éve még 66 százalékos volt, idén júliusban viszont már csak 45 százalékos.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Ajánlott videó mutasd mind

Borkai-ügy: Póczik miatt célkeresztben a DK

A volt futballista gyanúsításával felerősödtek azok a hangok, hogy a DK áll az orgiabotrány kirobbantása mögött. A Fideszben úgy tudják, Póczik József könnyen kapcsolatba hozható azzal a férfival, aki prostituáltakat szállított a horvátországi szexpartira.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.