Belföld

Videón, ahogy a BRFK drogdílerekre és -fogyasztókra csap le

Újpestet mentesíti a zöld fűtől a szerv.
Korábban a témában:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói egy nap alatt három kábítószer-kereskedőt és öt fogyasztót fogtak el.

  • az első bebukottak U. Róbert 30 éves, H. József 52 éves, valamint Sz. Brúnó 20 éves budapesti lakosok, akik elfogásukat megelőzően többféle kábítószert árultak Budapest területén; U. Róbertet a nyomozók 2019. augusztus 1-jén újpesti lakcíme közelében fogták el, ahol éppen a 48 éves R. O. Hajnalka és fia, a 22 éves R. P. András ürömi lakosok részére 2 külön alufóliába csomagolt, 24 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket adott át; a nő a nyomozóknak elmondta, hogy már közel két éve rendszeresen vásárolt marihuánát U. Róberttől; a rendőrök a férfinél tartott kutatás során összesen 391 gramm zöld színű kábítószergyanús növényi törmeléket, valamint a porciózáshoz és csomagoláshoz szükséges eszközöket találtak és foglaltak le
  • a rendőrök ugyanazon a napon, a szintén újpesti H. Józsefet is kábítószer átadás közben érték tetten; a férfi az elfogásakor éppen a 34 éves L. Zoltánnak 3 gramm zöld színű kábítószergyanús növényi törmeléket adott át; L. Zoltán a nyomozóknak elmondta, hogy H. Józseftől már korábban is vásárolt kábítószert, eddig körülbelül 15 grammot vett tőle; a dílernél tartott kutatás során a nyomozók 22 gramm zöldesbarna kábítószergyanús növényi törmeléket, 25 gramm kábítószergyanús fehér port, 27 gramm fehér színű kábítószergyanús anyagot, tíz darab kábítószergyanús fehér színű kapszulát, tíz darab kábítószergyanús növényi magot, illetve a kábítószer terjesztéséhez használt digitális mérleget és egyéb eszközöket, csomagolóanyagokat foglaltak le
  • Sz. Brúnót a nyomozók ugyanaznap este egy XIII. kerületi villamosmegállóban fogták el; a 20 éves fiatal az elfogását megelőzően a 41 éves budapesti B. K. Máriának 3 gramm fehér, porszerű kábítószergyanús anyagot adott át; a rendőrök az ő lakásában is kutatást tartottak, ahol 1,7 gramm zöld színű kábítószergyanús növényi törmeléket, 2 darab cannabis feliratú nyalókát, öt darab fehér és egy darab türkiz színű kábítószergyanús tablettát, valamint 8 darab kábítószergyanú anyaggal szennyezett őrlőt foglaltak le. Sz. Brúnó elfogásakor vele volt ismerőse is, a 18 éves budapesti L. Richárd, akinek hátizsákjában a rendőrök szintén egy zöld színű kábítószergyanús anyaggal szennyezett őrlőt találtak, így kábítószer birtoklása miatt a rendőrök őt is elfogták.

A nyomozók U. Róbertet és H. Józsefet kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Sz. Brúnót kábítószer-kereskedelem vétség, R. O. Hajnalkát, R. Pétert, L. Zoltánt, B. K. Máriát és L. Richárdot pedig kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Kihallgatásuk után szabadlábon védekeznek.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.